12-13 évvel ezelőtt mutatták meg nekem először a Winamp nevű progit ami akkoriban még csak zenelejátszó (azon belül is főként mp3 és wma) volt, mára viszont egy kicsit kinőtte magát és már cd-t, dvd-t rippel, videót vetít és toolbar-t (eszközsávot) telepít a böngészőbe ha nem figyelünk. Mivel én azzal a filozófiával élek, hogy “a suszter maradjon a kaptafánál” (értsd: egy zenelejátszó maradjon zenelejátszó, a filmlejátszó pedig filmlejátszó) ezért mikor én programot telepítek elolvasom, hogy mégis mi az a “plusz” ami a fejlesztők szerint nekem még kellhet (szerintem meg nem). Továbbá van pár olyan képesség amit én úgysem használok ezért feleslegesen ne foglalja a helyet és ne egye a memóriát. Ezért is készül ez az írás, hogy segítséget nyújtson azoknak akik hasonlóan gondolkodnak mint én.
A bejegyzésben arra fogok törekedni, hogy a lehető legkevesebbet fogyasszon a program amellett, hogy azok a képességek amik nekem kellenek megmaradjanak.
A legfrissebb az 5.6-os verzió amit ide kattintva lehet leszedni.
A telepítő indításánál válasszuk ki a használni kívánt nyelvet (alapértelmezett az angol) majd katt az “OK” gombra.

Üdvözlő szöveg amiben írnak egy kicsit a Winampról és megköszönik, hogy őket választottad. Klikk a “Next”-re. Jön a jogi szöveg, hogy magánszemélynek ingyenes, stb-stb, “I agree” gombbal fogadjuk el.
Adjuk meg, hogy hova szeretnénk telepíteni és katt a “Next”-re.

Itt jön a neheze. Komponensek kiválasztása. Ha meghagyjuk az eredeti összetevőket akkor 69,8 MB adat fog települni és egy csomó olyan kiegészítő amit ha csak zenét akarunk lejátszani akkor úgysem fogunk használni, ezért aztán bőszen álljunk neki a pipákat kivenni a négyzetekből. Amiket én kikapcsoltam:
- Winamp agent (ne induljon a windows-sal együtt!)
- Multimedia engine alatt a video playback, Sonic ripping/burning support.
- Winamp library alatt Transcoding tool, Database import/export tool, Podcast directory, Online media, Winamp orgler.
- User interface extensions alatt Nullsoft tray control, Modern skin support (a régi kinézettel fogom indítani. A háttérben fog futni, úgysem fogom nézegetni).
- Visualization teljes egészében
- Languages: csak azt hagyjuk meg amilyen nyelven olvasni szeretnénk a zenelejátszóban megjelenő szövegeket. Nekem az angol.
Ezzel 21,4 MB-ra redukáltam a merevlemezen foglalt helyet, továbbá kikapcsoltam minden olyat amit úgysem használnék. “Next”.

Hova kerüljenek az ikonok. Start menü, tálca, asztal. Nekem elég az asztalra, nem kell mind a 3 helyre hiszen mindig ugyan onnét indítom, nem kell, hogy 681324 helyről érjem el ugyan azt. “Next”.

A következő lépés az amitől idegzsábát szoktam kapni. Egyszer egy hölgy ismerősöm megkérdezte, hogy mitől lassú neki az internet. Elmondtam, hogy mi lehet a baj és javaslatot tettem, hogy hogyan lehet gyorsítani rajta. Megcsinálta azokat de még így is lassú maradt neki. Átmentem hozzá és megnéztem, hogy ez hogyan lehet. Az Internet Explorerben 8 (!!) toolbar (egy példa itt. Olyan böngészőkiegészítő ami általában a címsáv alatt jelenik meg és adott weblap szolgáltatásainak gyorsabb elérését teszi lehetővé) volt telepítve. A böngésző ezek miatt kb 4 perc alatt töltött be és a képernyő felét azok foglalták el! Használni persze nem használta őket, egyszerűen csak “next next finish” módon telepített mindent és persze, hogy feltett minden szemetet is. Ha nem szeretnénk nem használt dolgokat telepíteni akkor a teendő: az összes pipát távolítsuk el! Kattintsunk az “Install” gombra, ezzel elindítva a telepítést.

Miután befejeződött a folyamat katt a “Finish”-re ami egyben elindítja a Winamp-ot is.

Első startnál ki kell választani azt, hogy hogyan nézzen ki a program (ha kivettük a pipát a Modern skin support mellől akkor csak a Classic jelenik meg), milyen állományokhoz legyen hozzárendelve (én a video mellől kivettem a pipát, arra van a VLC a gépemen (telepítés és bemutató a következő napokban), ez csak zenét játsszon nekem) és végül a visszajelzés. Itt kikapcsoltam a névtelen jelentésküldést. Ennyi volt, jó zenélést!
