Megjelent a Kindle 4.1.0-s firmware

Tegnap megjelent az Amazon Kindle 4-hez, azon belül is a 79$-ba kerülő (tehát a reklámos verzió) olvasóhoz egy újabb firmware. Ennek a letöltéséhez és a frissítés menetéhez az Amazon oldalán talál mindenki leírást: ITT
Ami friss benne:
-Élesebbek a karakterek
-Támogatja a Kindle 8-as (tehát a Kindle Fire) formátumot
-“Szülői felügyelet” a törölt elemekre, a böngészőre és a Kindle Boltra
-A szótárak mostmár egy külön mappában (Dictionaries) vannak tárolva
-A képek és táblák zoom-olása könnyebben, gyorsabban megy
-Az egységes menürendszer miatt a WiFi ki- és bekapcsolása mostmár nem lehetséges közvetlen a főmenüből, hanem Menü –> Settings –> Aeroplan Mode on/off (tehát már a repülőgépmódot kapcsolod ki- és be, nem pedig a hálókártyát. Ja és az akkumulátor-ikon mellett van egy kis repülő ha nincs bekapcsolva a vezeték nélküli hálózat).
Ezek a hivatalos infók amiket a cég honlapján is olvashattok. Tapasztalatom szerint ezen felül viszont elég jelentősen gyengült a Wifi jelerőssége. Ahol eddig 4-es volt ott most 2 van; tény, ezzel meg lehet menteni valamennyi akkuidőt amivel jól lehet reklámozni a terméket. Az pedig, hogy még mászkálni is kell a menüben, hogy letöltsem a tartalmakat az olvasóra megint negatívum, mert naponta 2x kell ezt eljátszanom (lévén reggel-este jönnek az RSS-ek, írtam rá egy scriptet linuxon).
Aki nem piszkált bele a rendszerbe (tehát nincs saját képernyővédője) az most döntse el, hogy frissít-e vagy sem mert számára nem tartalaz több hasznos infót a cikk. Aki viszont bátor volt az olvasson tovább!
A reklámmentesítés már nem működik a .assets fájl létrehozásával (ezt a rendszer automatikusan törli amikor szinkronizál) és a /mnt/us/screensaver linkelése sem járható út. Ráadásként ha ez utóbbit megcsináltad akkor a frissítés a 2. lépésnél hibakóddal fog visszatérni (száma U006) és sikertelenül zárul a procedúra. Ha ezek ellenére kell a 4.1.0 akkor a következőket kell tenned:
Mentsd le a documents mappát a Kindle-ről, hogy semmid ne vesszen el, majd a gyökérbe hozz létre egy ENABLE_DIAGS fájlt (kiterjesztés nélkül). Húzd le a készüléket a gépről és a Settings –> Menü-gomb –> Restart pontjával indítsd újra. A diagnosztikai menü fog megjelenni, itt a Misc individual diagnostics -> Utilities -> Enable USBnet-be lépj be és nyomj egy jobbrát az 5 módú vezérlőn (léptetőn). Dugd vissza a gépre az olvasót, SSH-val mostmár el tudod érni a 192.168.15.244-es IP-n (ha nem menne klikk IDE és olvasd át a teendőket). A felhasználónév “root”, a jelszónak pedig “mario”-nak kell lennie (de nem 100%, hogy az. Ha ezzel nem enged be, akkor látogass el IDE és írd be a Settings –> Device info alatt található Serial Number-t szóközök nélkül, a 4.0.1 melletti lesz amit használnod kell). Add ki a következő parancsokat:
mntroot rw
mount /dev/mmcblk0p1 /mnt/base-mmc
rm /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
mv /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800.old /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
rm -rf /mnt/us/screensaver
exit

Utána az olvasón a legalsó menüvel menj vissza a nyitóképernyőig és lépj a “Exit, Reboot or Disable Diags” —> “Disable Diagnostics”-ba, nyomj balrát (ezzel újraindul). Ezt követően már csak követned kell az Amazon oldalán leírtakat.

Reklámok

Samsung Omnia 7 JK1 firmware frissítése

Mint a legtöbben tudjátok, néhány Samsung Focus és Omnia 7 készüléken “hibás” firmware van aminek következtében nem lehet telepíteni a preNoDo nevű frissítést (logikus, hogy ennek következtében a NoDo-t sem lehet majd).
Ezért aztán páran szeretnének új firmware-t tenni a telefonjukra, ehhez nyújtok most segítséget. Megjegyzés: az itt leírtak CSAK Omnia 7-re vonatkoznak! A folyamat amúgy egyáltalán nem nehéz és (szerintem) el sem lehet rontani, de ha mégis akkor magadra vess, én felelősséget nem vállalok semmiért. Ha valami balul üt ki akkor a telefonod garanciája elveszett! Ha vacilálsz akkor inkább ne csináld meg otthon a frissítést!
Először is tudjuk meg, hogy melyik firmware van a készülékünkön. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy ahol hívást kezdeményezünk beütjük a ##634# kódot majd nyomd le a hívást. Lépjünk ki a menübe és menjünk a Diagnosis-ra, írjuk be, hogy *#1234#. A megjelenő 3 felső sor végén található utolsó 3 karaktere kell neked. Ha ott az van, hogy JK1 akkor te hátradőlhetsz. Ha JJ4 vagy JJ6 akkor folytasd.
Következő lépés: Settings -> about -> more information. Innét a “Bootloader version” kell. Ha JJ6-os FW-d van és itt az áll, hogy 4.10.1.9 akkor peched van, nem fogod tudni frissíteni a telefonodat amíg nincs egy JIG adaptered. Több oldalon is lehetett olvasni, hogy az 1.9-es BL mellett ha JJ6 van akkor nem lehet “Download mode”-ba tenni a készüléket, anélkül pedig nem megy a frissítés. A JIG készítéshez kattints IDE!
Ha minden optimális akkor ments le mindent amit lehet a telefonról majd töltsük le a szükséges szoftvereket, úgy mint a I8700XXJK1-es firmware (2010 novemberi) (jelszó: samfirmware.com), Samsung WP7 flashprogram, Samsung Mobile USB meghajtóprogram.
A drivert telepítsd, a I8700XXJK1-t pedig tömörítsd ki.
Indítsd újra a gépet, közben a telefont kapcsold ki (NE legyen rádugva a gépre!)!
Indítsd el a WP7 flashprogramot (első indításkor egy hibát fog adni, kattints a gombra és tovább megy, nem lesz gond).
Kapcsold be a készüléket “download mode”-ban. Ezt a következőképp tudod megtenni: tartsd nyomva egyszerre a hangerőszabályzó gomb + jelét, a kamera- és a bekapcsológombot. Ha sikerült akkor a következő jelenik meg:

Csatlakoztasd a telefont a számítógéphez.
Ezek után fogd a I8700XXJK1 könyvtárában található 4 fájlt és egyszerűen húzd a flashprogram felületére. Akárhova, a rendszer tudja, hogy mi hova megy.
Nyomd meg a Start gombot. NE szakítsd meg a folyamatot!
Kb 15 perc után kész vagy, a telefon automatikusan újraindul (többször is, de a legtöbbször dolgozik tovább, folytatódik a frissítés) és üdvözöl téged mint mikor először indítottad.
Megjegyzés: frissítés után a készülék nem lesz hálózatfüggetlen, siker esetén garanciát nem vesztesz!

Ha nem megy a Restoration Tool OpenWrt feltámasztásakor

Előző bejegyzésemben írtam, hogy születni fog egy megoldás arra az esetre ha újraindítás után a router nem jön vissza és hiába próbálunk bármit, nem lehet elérni. Pingre válaszol viszont az Asus Restoration Tool-ja képtelen a firmware feltöltésére. Merthogy van ilyen. Hiába tettem be visszaállítási módba az eszközt egyszerűen nem találta meg a program azt és ezért nem is tudott vele semmit kezdeni.
Ilyenkor kell a tftp2 és egy kis csomag ami tartalmazza a wl500g-clear-nvram.trx és wl500g-recover.trx fájlokat. Vistán és 7-en kapcsoljuk ki a tűzfalat, állítsunk be magunknak saját IP-t (192.168.1.2, ha az alap beállításokat használjuk az eszközön és nem adtunk meg saját belső ip-t), indítsuk a tftp2-t, linkeljük be a clear-nvram.trx-et. Állítsuk a router-t restore mode-ba és töltsük fel a firmware-t. Várjunk másfél percet majd állítsuk újra restore mode-ba az útválasztót és jöhet a recovery.trx. Újabb másfél perc múlva már jöhet az OpenWrt saját képfájlja. 2 perc múlva már működik, csak újra be kell állítani és telepíteni mindent.

Magyar az OpenWrt?

A torrent a routeren című bejegyzésnél írtam az OpenWrt-ről. Egyedi és jó kis firmware az arra megfelelő routerekre.
Nemrégiben pedig néztem az oldalukat és feltűnt jobb oldalt valami. Egy logo, mégpedig ATW-s. Ráhúzom az egeret, hogy ez az az ATW-e és igen, http://atw.co.hu/! Gyorsan DNS-lookup ami azt írja, hogy 3 DNS-szerverből kettő magyar. Ha összekombináljuk mindezt akkor nagy valószínűséggel az OpenWrt csapata magyar (vagy legalábbis beszélnek magyarul, különben igen nehéz lenne a regisztrációkat elintézni).
Örülnék neki ha tényleg így lenne, kényeztetne a tudat, hogy a világ egyik legelismertebb 3rdfirmware-ét magyarok fejlesztik.

Közben megtaláltam a fejlesztők listáját és 2 ember magyar köztük (és az egyikük épp a szervergazda).