Igényes e-könyv készítése

Egyre több és több embert látok aki nekiáll e-könyvet gyártani. Vagy lelkesedésből, vagy mert amit olvasni szeretne még nem létezik ilyen formátumban, vagy egyszerűen a közösségért de napról napra nő az elektronikus kötetek száma.
Tetszik, hogy visszatérünk a “nyomtatott” szórakozáshoz a válogatott, intelligens, mélyértelmű tévéadások helyett és most ehhez írnék pár sort, hogy hogyan lehet igényes e-könyvet csinálni (sajnos sokan esnek abba a hibába, hogy a PDF-et beimportálják Calibre-be majd egyszerűen átkonvertálják egy másik formátumra és mint akik jól végezték dolgukat, hátradőlnek. Így aztán se tördelés, se normális oldaltörés, nincsen tartalomjegyzék és esetleg teljesen élvezhetetlen szöveget kapunk).
Először is kell egy OCR program, az Abbey Finereader vagy az Adobe Acrobat X Pro 30 napos próbaverziója tökéletesen megfelel, ezzel szépen átkonvertáljuk a PDF-eket DOC-ra (fontos megjegyezni, hogy szakmai kiadványokat/leírásokat nagyon időigényes elkészíteni mert az összes képet, ábrát, táblázatot egyenként pozicionálni kell, szükség esetén pedig szerkeszteni).
Word-ben nyissuk meg a kapott szöveget és jeleníttessük meg a formázási karaktereket (¶ jel a menüben). A konvertáláskor sajnos a program minden oldalvéget szakasztörésnek vesz és ennek megfelelően a DOC fájl tele lesz Column Break-ekkel. Ezeket nagyon egyszerű törölni: nyomj CTRL+H-t (Replace, avagy Csere), a felső sorba írd be, hogy ^b, alulra pedig egy ^p-t (a kis felfele mutató nyilakkal együtt!) majd cseréljük le az összes egyezést, ezzel sortörésre cserélve a szakasztöréseket; majd felülre ^n, alulra pedig ^p, így az oszloptöréseket is töröljük.
A következő probléma az elválasztások. Nos, ezekre nincs semmilyen nagy titok, nem lehet mindet egyszerre cserélni, maximum kicsit segíteni tudok: CTRL+H, felülre írd be, hogy “^p-“, alulra pedig semmit. A “Következő keresése” gombbal nézzük át a teljes szöveget, mert magyarban léteznek olyan szavak amik közé kötőjelet teszünk és sajnos néha ezek külön sorba kerülnek, így nem kell őket összevonni, viszont egymás mellé kell őket húzni (pl az ipi-pici, ide-oda, stb). Ha tényleg elválasztás van akkor nyomjunk a Csere gombra, ezzel eltűnik a sortörés és a kötőjel, a szó pedig egybe lesz írva. Biztos ami biztos fussuk át ismét a szöveget és nézzük meg, hogy nem hoztunk e létre helytelen szavakat, például ha a “tüsszentés” szó el volt választva lehet, hogy az összevonás után olyat kapunk, hogy “tüszszentés” ami elég ostobán néz ki.
Jöjjenek a felesleges sortörések! Először is az első oldalon található bevezetőt vágjuk ki külön doksiba, hogy ezekhez ne nyúljon a csere (cím, ISBN-szám, ki fordította, mikor, kiadó, stb). Egy egyszerű trükkhöz kell folyamodni, hogy gyorsabban végezzünk: kerestessük meg az írásjelek utáni sortöréseket, ezeket írjuk át valami másra majd az összes többi (mondhatni felesleges) sortörést cseréljük le szóközre. CTRL-H-hoz a következőket írjuk és nyomjuk az Összes cseréje gombot: felülre: .^p, alulra: .@&; felülre: !^p, alulra: !@&; felülre: ?^p, alulra: ?@&; felülre: “^p (előtte nézzük meg, hogy tényleg az összes idézőjeles sortörés után valóban sortörésnek kell lennie, ha nem akkor ezt hagyjuk ki!), alulra: “@&; felülre: :^p, alulra: :@&; felülre: …^p, alulra: …@&; felülre: …^p, alulra: …@&; felülre: @&^p, alulra: @&@& végül felülre: ^p, alulra pedig tegyünk egy szóközt. Cseréljük vissza a @& jeleket ^p-re, így csupán minden írásjel után lesz sortörés, szöveg közben nem (ami azért nagyon jó, mert a könyvolvasón úgyis állítható a betű- és sorméret, így minden olvasón máshogy jelenik meg az olvasnivaló, az imént elkövetett dologgal pedig egy szép, formázott szöveget kapunk amit jó lesz nézni a készüléken és nem lesz a szöveg közepén új sor).
TIPP! Ha nagyon sok különféle formázást tartalmaz a szöveg (betűtípusok, méretek, vastag-vékony, stb) akkor érdemes az egészet kivágni (CTRL+A, CTRL+X), beilleszteni jegyzettömbbe (a jegyzettömb nem tartja meg az előbb említett formázásokat), majd abból újra kivágni és egy új Word munkamenetbe beilleszteni! Ezzel minden betű azonos lesz.
Másoljuk vissza a bevezetőt (könyv címe, ISBN-szám, stb-stb), folytassuk a fejezetekkel! Word-ben készítsünk Fejcím 1-et (Heading 1) az ízlésünknek megfelelően (én favorizálom a 14-es, fekete, vastagon szedett betűtípust) és szükség esetén Fejcím 2-t is (Heading 2), hátha az adott fejezet további részekre van taglalva. Keressük meg az összes fejezetet és formázzuk meg az előbb létrehozott Heading-ekkel (fontos! Ha valahol van egy üres sor akkor oda egy teljesen formázatlan enter-t nyomj, ne legyen se vastagon szedett, de betűnövelt szövegbeállítás! Később megtudod miért!). Ettől létrejön egy tartalomjegyzék is amit Word-ben bal oldalt találunk.
Ha elkészültünk minden fejezet elé nyomjunk egy CTRL+Enter-t, ez oldaltörést csinál és amikor olvasod majd a készüléken a kész könyvet a fejezetek új oldalon fognak kezdődni.
Ezt követően jöhetnek a dőlt betűs szövegek és szerencsére találtam egy egyszerűbb módot arra, hogy hogyan lehet ezt gyorsan letudni (Office 2007 és újabb kell hozzá!). Nyisd meg az átkonvertált Word-dokumentumot és azt amelyiken dolgozol, amelyikből később a könyv lesz (lehetőleg nem egy és ugyanaz a kettő, okokat lásd feljebb). Az eredetben, tehát ami a PDF-ből lett létrehozva nyomj CTRL+F-et, a keresőmező mellett/alatt kattints a kis lefelé mutató nyílra és válaszd az Irányított keresés… (angolul Advanced find…) menüt, aminek egy kis távcső az ikonja. Bökj az Egyebek (More >>) gombra és alul a Formátum (Format) Betűtípusra (Font). A Betűstílusok (Font type) válaszd a Dőltet (Italianic) és nyomj az OK-ra. Az Egyebek (More >>) mellett elérhető lett még egy gomb, a Kiemelés olvasáshoz (Reading Highlight), innét az Összes kiemelése (Highlight all) az amit használni szeretnénk. Ezzel az összes dőlt szöveget sárgával “kihúztuk” (olyan a színe mint amivel papíron szokták a szöveget kiemelni), ezeket kell megkeresni a dokumentumban és az új, amiből majd könyv lesz úgyszintén döltté tenni (legegyszerűbb ha kimásolod a szót/szöveget plusz még az utána következő pár szót és arra keresel rá az új, feldolgozás alatt álló könyvben és ha megvan akkor kijelölöd azt ami az eredetiben is dőlt és azzá teszed az újban is).
Ha kész vagy össze kell hasonlítanunk az eredeti szöveget (PDF-et) és az általunk létrehozottat, hogy milyen egyéb eltérés van még. Például aláhúzott szavak (tipikusan ha a könyvben egy újságra hivatkoznak, vagy ha valamit ki akarnak emelni), számjelzett szavak, egyéb dolgok. Ne kapkodj, szánj erre időt, hogy az általad csinált munka a lehető legjobban hasonlítson az eredetire!
Ezt befejezve nagyjából kész is vagyunk az előkészületekkel, mentsük az eddigieket és indítsunk egy Mobipocket Creator-t és nyissuk meg az előbb mentett fájlt. A “Publication Files” fülön jelöljük ki a dokumentumot és felül nyomjunk az “Edit with HTML editor” szövegre. Egy újabb formázási trükk jön a tagolás érdekében: CTRL+H-hoz felülre írjuk be, hogy <p class=”MsoNormal”></p>, alulra pedig egy <br> és cseréljük az összes egyezést. Mentsük a változásokat majd a Creator-ban lépjünk a Table of contents-re és kattintsunk az “Add a Table of Contents” gombra. Legfelső beviteli mezőbe írjuk, hogy Tartalom, First Level mellé, hogy h1, alatta a Second Level mellé pedig azt, hogy h2 és bükjünk az Update-re. Visszatesz minket a Publication Files fülre, itt jelöljük ki a Table of Contents-et és bal oldalt a Move Down szövegre, ezzel a könyv végére helyezzük a tartalomjegyzéket.
A többi adatot adjuk meg értelemszerűen és végül mehet a Build!
Ha mindent jól csináltál egy szép, formázott és olvasható könyv lesz az eredmény amit már nyugodtan lehet továbbkonvertálni Calibre-vel.

Az átvizsgálást és feldolgozást gyorsítandó csináltam 3 Word makrót amikkel jó pár percet spórolhatunk. A kapcsolódó cikk és letöltőlink ITT található.

Kis tuning a könyvhöz:
A könyvolvasók többsége az első heading-gel (magyarul Címsor, HTML-ben h1, lásd feljebb) jelölt fejezettel kezdi a könyvet, hiába van előtte 3 másik lap ahol a köszönetek, képek, és a többi van felsorolva. Ezt viszont módosíthatjuk anélkül, hogy már az első lapon a címet is fejezetnek jelölnénk (ami nem jelenik meg túl szépen a tartalomjegyzékben). Ehhez a kapott PRC fájlt töltsük be Calibre-be majd konvertáljuk át ePUB-ba. Jobb klikk a könyvre és válasszuk a Könyv finomhangolása lehetőséget és ott a Könyv kicsomagolása gombot. A megnyíló ablakban a content.opf fájlt nyissuk meg (Notepad vagy Notepad++ jó választás lesz hozzá), ennek a legalján található a <guide><reference> rész, görgess oda.
A guide sor alá, a felső reference fölé illeszd be a következőt:
<reference title="Start" type="text" href="en_konyvem_split000.html#startpos"/>
Természetesen az en_konyvem_split000-t cseréld ki arra amelyik oldallal kezdeni szeretnéd a könyvet (ezt megtalálod a content.opf fájl mellett az ablakban amit a kicsomagoláskor a Calibre megnyitott).
Ez után Calibre-ben bökj a Könyv újraépítése gombra és konvertáld arra a formátumra amire csak szeretnéd (vagy épp kezd el az olvasást), az olvasók az általad megjelölt oldallal fogják megnyitni a művet.

Saját képernyővédők törlése és a reklámok visszahozása Kindle-re

Ha valaki (pl. gariztatási okokból) le szeretné törölni az előzőleg feltöltött saját képernyővédőket és a reklámmentesítést is meg akarja szüntetni akkor a következőket kell tennie:
A kindle gyökérkönyvtárába hozz létre egy ENABLE_DIAGS fájlt majd indítsd újra a Kindle-t.
Menj a Misc individual diagnostics -> Utilities -> Enable USBnet-be és nyomj egy jobbrát az 5 módú vezérlőn (léptetőn).
Jelentkezz be PuTTy-val az eszközre és add ki a következő parancsokat:
mntroot rw
mount /dev/mmcblk0p1 /mnt/base-mmc
rm /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
mv /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800.old /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
rm /mnt/us/screensaver/*
rmdir /mnt/us/screensaver
exit

Ezzel a képernyővédők törölve, jöhet a reklámok visszatöltése:
4.0.0 és 4.0.1-es verzióknál: a system mappából a .assets file-t kell törölni.
4.1.0-s firmware-nél: töröld a RUNME.sh-t (ezt akár windows alatt is meg tudod csinálni mert a gyökérkönyvtárban van a file), ezt követően pedig ssh-zz be és add ki ezeket:
mntroot rw
rm /var/local/system/mntus.params
mv /var/local/system/mntus.params.BKP /var/local/system/mntus.params
mntroot ro
exit

Reklámmentesítés és saját képernyővédők Kindle 4-en, 4.1.0-s firmware-rel

Június 4-én jelent meg a 4.1.0-s firmware a Kindle 4 reklámokkal ellátott verziójához ami sajnos már nem engedte a korábban leírt módon a reklámmentesítést és a saját képernyővédők használatát (tapasztalataim itt lettek megosztva).
Nem kellett sokat várni a megoldásra ami teljesen egyszerű, csak némi tapasztalatot igényel. A némi alatt most egy kevés hálózati jártasságot és vi ismereteket értek, előbbi ahhoz kell, hogy be tudj SSH-zni az eszközre, utóbbi pedig 2 fájlt szerkesztéséhez a Kindle-n. Ha még sosem használtál vi-t akkor egyelőre ne állj neki, később, ha kicsit több időm lesz felteszek majd 2 fájlt amiket csak be kell másolnod és működni fog a hack, de arra kicsit még várni kell.(nem hozok létre, így is sokan elszúrják, úgy félő, hogy még többen tennék).
Ennyi bevezető után jöjjön a lényeg:
Kösd a Kindle-t a gépre és a gyökérbe hozz létre egy “ENABLE_DIAGS” fájlt (kiterjesztés nélkül), majd miután leválasztottad az eszközt a Menü -> Settings –> Menü-gomb –> Restart pontjával indítsd újra. Diagnosztikai módban jön fel, itt a középső négyzet alakú gombbal tudsz majd a menüben mászkálni, a középső gombbal pedig belépsz az adott lehetőségekbe. Menj a Misc individual diagnostics -> Utilities -> Enable USBnet-be és nyomj egy jobbrát az 5 módú vezérlőn (léptetőn). Ha már korábban beSSH-ztál az olvasóra akkor ugorj pár sort, ha még nem, olvass tovább! Dugd vissza a gépre az olvasót, ekkor jobb esetben felismeri mint hálózati kártya. Ha nem, akkor (Win Vistán és 7-en) tedd a következőt: Start -> Számítógép (Computer) ikonjára jobb-klikk -> Tulajdonságok (Properties) -> Eszközkezelő (Device Manageger). Keresd meg azt az eszközt ami nincs felismerve, jobb klikk és “Illesztőprogram telepítése” (install driver). Telepítsd a “Hálózati csatolók” közül a “Microsoft Corporation”-et és innét a “Remote NDIS based internet sharing device” eszközt.
Menj a Hálózati- és megosztásközpontba és a a frissen felismert eszközre jobb-klikk -> Tulajdonságok menüvel add a következő IP4-es címet: 192.168.15.241, alháló: 255.255.255.0.
Ez után kell egy PuTTy (letöltés) amivel SSH-zzunk be a 192.168.15.244 címre. Kérni fog egy felhasználónevet, ez “root”, a jelszónak pedig “mario”-nak kell lennie (de nem 100%, hogy az. Ha ezzel nem enged be, akkor látogass el IDE és írd be a Settings –> Device info alatt található Serial Number-t szóközök nélkül).
Vi-al hozz létre egy RUNME.sh fájlt a /mnt/us könyvtárban és add neki a következő tartalmat:
mntroot rw
if [ ! -f /var/local/adunits.bkp ]; then
mv /var/local/adunits /var/local/adunits.bkp
touch /var/local/adunits
fi
mntroot ro

Mentés, kilépés majd chmod +x /mnt/us/RUNME.sh
Tedd írhatóvá a root fájlrendszert a mntroot rw paranccsal majd csinálj egy mentést a /var/local/system/mntus.params-ról a következővel:
cp /var/local/system/mntus.params /var/local/system/mntus.params.BKP
Vi-ban nyisd meg az eredetit és fűzd a végére ezeket a sorokat (FONTOS, hogy hozzáfűzd, egy sort se törölj!):
if [ -e /mnt/us/RUNME.sh ]; then
sh /mnt/us/RUNME.sh
fi

Mentés, kilépés és jöhet a könyvtár a saját képernyővédőinknek:
mkdir /mnt/us/screensaver
mount /dev/mmcblk0p1 /mnt/base-mmc
mv /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600x800 /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600x800.bkp
ln -sfn /mnt/us/screensaver /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600x800
exit

Húzzuk le a könyvolvasót a gépről és menjünk vissza a főmenüig a jobbragombot nyomogatva. Lépj az “Exit, Reboot or Disable Diags” —> “Disable Diagnostics”-ba és nyomj balrát, ezzel újraindul.
Mostantól lesz egy screensaver könyvtár az eszközön amibe ha bemásoljuk fekete-fehér (600×800 felbontású) képeinket, újraindítás után azok megjelennek mint képernyővédők.

Megjelent a Kindle 4.1.0-s firmware

Tegnap megjelent az Amazon Kindle 4-hez, azon belül is a 79$-ba kerülő (tehát a reklámos verzió) olvasóhoz egy újabb firmware. Ennek a letöltéséhez és a frissítés menetéhez az Amazon oldalán talál mindenki leírást: ITT
Ami friss benne:
-Élesebbek a karakterek
-Támogatja a Kindle 8-as (tehát a Kindle Fire) formátumot
-“Szülői felügyelet” a törölt elemekre, a böngészőre és a Kindle Boltra
-A szótárak mostmár egy külön mappában (Dictionaries) vannak tárolva
-A képek és táblák zoom-olása könnyebben, gyorsabban megy
-Az egységes menürendszer miatt a WiFi ki- és bekapcsolása mostmár nem lehetséges közvetlen a főmenüből, hanem Menü –> Settings –> Aeroplan Mode on/off (tehát már a repülőgépmódot kapcsolod ki- és be, nem pedig a hálókártyát. Ja és az akkumulátor-ikon mellett van egy kis repülő ha nincs bekapcsolva a vezeték nélküli hálózat).
Ezek a hivatalos infók amiket a cég honlapján is olvashattok. Tapasztalatom szerint ezen felül viszont elég jelentősen gyengült a Wifi jelerőssége. Ahol eddig 4-es volt ott most 2 van; tény, ezzel meg lehet menteni valamennyi akkuidőt amivel jól lehet reklámozni a terméket. Az pedig, hogy még mászkálni is kell a menüben, hogy letöltsem a tartalmakat az olvasóra megint negatívum, mert naponta 2x kell ezt eljátszanom (lévén reggel-este jönnek az RSS-ek, írtam rá egy scriptet linuxon).
Aki nem piszkált bele a rendszerbe (tehát nincs saját képernyővédője) az most döntse el, hogy frissít-e vagy sem mert számára nem tartalaz több hasznos infót a cikk. Aki viszont bátor volt az olvasson tovább!
A reklámmentesítés már nem működik a .assets fájl létrehozásával (ezt a rendszer automatikusan törli amikor szinkronizál) és a /mnt/us/screensaver linkelése sem járható út. Ráadásként ha ez utóbbit megcsináltad akkor a frissítés a 2. lépésnél hibakóddal fog visszatérni (száma U006) és sikertelenül zárul a procedúra. Ha ezek ellenére kell a 4.1.0 akkor a következőket kell tenned:
Mentsd le a documents mappát a Kindle-ről, hogy semmid ne vesszen el, majd a gyökérbe hozz létre egy ENABLE_DIAGS fájlt (kiterjesztés nélkül). Húzd le a készüléket a gépről és a Settings –> Menü-gomb –> Restart pontjával indítsd újra. A diagnosztikai menü fog megjelenni, itt a Misc individual diagnostics -> Utilities -> Enable USBnet-be lépj be és nyomj egy jobbrát az 5 módú vezérlőn (léptetőn). Dugd vissza a gépre az olvasót, SSH-val mostmár el tudod érni a 192.168.15.244-es IP-n (ha nem menne klikk IDE és olvasd át a teendőket). A felhasználónév “root”, a jelszónak pedig “mario”-nak kell lennie (de nem 100%, hogy az. Ha ezzel nem enged be, akkor látogass el IDE és írd be a Settings –> Device info alatt található Serial Number-t szóközök nélkül, a 4.0.1 melletti lesz amit használnod kell). Add ki a következő parancsokat:
mntroot rw
mount /dev/mmcblk0p1 /mnt/base-mmc
rm /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
mv /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800.old /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
rm -rf /mnt/us/screensaver
exit

Utána az olvasón a legalsó menüvel menj vissza a nyitóképernyőig és lépj a “Exit, Reboot or Disable Diags” —> “Disable Diagnostics”-ba, nyomj balrát (ezzel újraindul). Ezt követően már csak követned kell az Amazon oldalán leírtakat.

Hogyan reklámmentesítsük és adjunk egyedi képernyővédőt a Kindle-re

Frissítés, 2012.06.12: ez a metódus csak a 4.0.1-es firmware-ig működik (a verziószámot a Menü –> Settings-be lépve legalul találod), felette már nem! Az is fenn van a mindenkineten, keress rá!

A hétvégén megkaptam a saját kis könyvolvasómat, egy Kindle 4-et ami eredetileg reklámokat jelenít meg “képernyővédőként”.
Ahogy utánaolvastam egyetlen egy fájl az amiben eltér a 79$-os (reklámos) és a 109$-os (reklámmentes) verzió, ez pedig (szerintem) nem ér meg 30$ különbséget, hiszen egy kis “barkácsolással” otthon is elérhetjük azt, hogy a “jobb” készülékünk legyen.
Ha már használtad a készüléket és vannak rajta könyveid akkor ezeket mentsd le (a “documents” és “.active-content-data” könyvtárakat egy az egyben másold le a gépedre) majd az indulóképernyőn (Home gomb megnyomásával lépsz ide) nyomjuk le a Menü gombot, válasszuk a “Settigns” pontot, nyomjuk meg újra a Menü gombot és menjünk a “Reset to Factory Defaults”-ra. Nyomjunk az OK-ra amivel a gép visszaáll az eredeti állapotába (ha még nem használtad akkor ezeket nem kell megcsinálnod!).
Pár perc múlva elindul, válasszuk ki a nyelvet, OK majd itt álljunk meg, ne állítsuk be a WiFi-t hanem a hozzá kapott USB-kábellel kössük a gépünkre. Nyissuk meg a Kindle-n a system mappát és hozzunk létre egy .assets fájlt (figyelj, hogy ne legyen kiterjesztése, ezt windows-on legegyszerűbben TotalCommanderrel tudod megcsinálni, linuxon elég egy “touch .assets” parancs a gépen). Ez után lehúzhatod USB-ről és csatlakozhatsz a vezeték nélküli hálózathoz, bejelentkezhetsz a fiókoddal, nem fogsz reklámokat kapni, ez biztos.
A saját “képernyőkímélő” már kicsit nehezebb falat. Kösd a Kindle-t a gépre és a gyökérbe (tehát ahol egyből megnyílik) hozz létre egy “ENABLE_DIAGS” fájlt, majd miután leválasztottad a főképernyőn nyomj Menü gombot, válaszd a Settings szöveget, ismét Menü és Restart. Újraindulás után szervízmódban jön fel, itt a középső négyzet alakú gombbal tudsz majd a menüben mászkálni, a középső gombbal pedig belépsz az adott lehetőségekbe. Menj a Misc individual diagnostics -> Utilities -> Enable USBnet-be és nyomj egy jobbrát az 5 módú vezérlőn (léptetőn). Dugd vissza a gépre az olvasót, ekkor jobb esetben felismeri mint hálózati kártya. Ha nem, akkor (Win Vistán és 7-en) tedd a következőt: Start -> Számítógép (Computer) ikonjára jobb-klikk -> Tulajdonságok (Properties) -> Eszközkezelő (Device Manageger). Keresd meg azt az eszközt ami nincs felismerve, jobb klikk és “Illesztőprogram telepítése” (install driver). Telepítsd a “Hálózati csatolók” közül a “Microsoft Corporation”-et és innét a “Remote NDIS based internet sharing device” eszközt.
Menj a Hálózati- és megosztásközpontba és a a frissen felismert eszközre jobb-klikk -> Tulajdonságok menüvel add a következő IP4-es címet: 192.168.15.241, alháló: 255.255.255.0. Ez után kell egy PuTTy (letöltés) amivel SSH-zzunk be a 192.168.15.244 címre. Kérni fog egy felhasználónevet, ez “root”, a jelszó pedig “mario” (persze idézőjelek nélkül!). Ez már a Kindle, “belülről”.
Adjuk ki a következő parancsokat, sorról sorra:
mntroot rw
mkdir /mnt/us/screensaver
mount /dev/mmcblk0p1 /mnt/base-mmc
mv /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800 /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800.old
ln -sfn /mnt/us/screensaver /mnt/base-mmc/opt/amazon/screen_saver/600×800
exit

Ezzel annyit csinálsz, hogy írhatóvá teszed a root fájlrendszer (ami alapból nem írható), majd létrehozol egy screensaver mappát a publikus (amit windows alatt is látsz) könyvtárba. Felcsatolod az eszköz memóriáját, a régi 800×600 mappát lemented és létrehozol egy újat, amire nyitsz egy linket (windows-osan: “parancsikont”), hogy amikor te másolsz majd a mappába akkor az a rendszermappában landoljon.
Ha ezzel végeztünk akkor először húzzuk le az olvasót a gépről majd a középső négyzet jobb oldalának nyomogatásával menjünk vissza a nyitóképernyőre és ott alulról a 2. lehetőséget választ (Reboot, stb), menj a “Disable diag mode”-ba és nyomj balrát. Lépj vissza és menj a Reboot opcióba és indítsd újra az olvasót a balrával.
Ha újraindult dugd vissza USB-re a Kindle-t és a megjelent screensaver mappába másold bele a képernyővédőidet (ezeknek fekete-fehérnek és 600×800 pixeles felbontásúnak kell lenniük). Indítsd újra és kész is, mostmár a te képeid lesznek láthatóak ha lezárod a könyvet.